A költözéshez kapcsolódó szereléseket végezhetjük magunk, vagy választhatunk olyan céget, amely ezt is vállalja. Akárhogyan is döntünk, a szerelések legnagyobb részét érdemes előre elvégezni, főleg a nagy lakásoknál, házaknál, irodáknál. A Bauer-Teher vállalja a szereléseket is. Igény szerint lekötjük a mosógépet, gáztűzhelyet. Leszereljük a konyhabútort, karnist, csillárt. Szét és összeszereljük a szekrénysorokat, franciaágyakat, hálógarnitúrákat. Ha a feladat megkívánja, érdemes két kollégát rendelni tőlünk a szállítás előtt 1-2 nappal. Ha a lakásban kevesebb a szerelni való, akkor ez a felpakolás ideje alatt is megoldható. Általános elv, hogy minden bútort csak annyira szedjünk szét amennyire a szállítás megkívánja. Ne végezzünk plusz munkát, hiszen a kötelező feladat sem kevés. Ezért a kb. egy méter körüli komódok, polcok, éjjeli szekrények egyben szállíthatók. A kb. két méter magasságú 1-2-3 ajtós szekrényeket azonban mindig szét kell szerelni, de legalábbis az ajtókat le kell venni. Az ajtók levételével a legnagyobb súlytól szabadulunk meg (főleg ha tükrös vagy üveges) és marad a keret a hátlappal, amely már könnyebb. A lapraszerelt szekrények ugyanis statikus helyzetben jól viselik a terhelést, de mozgatás forgatás közben a kötések, csapolások meglazulnak, (márpedig a fordulóknál a lépcsőházakban vagy az ajtóknál és a tetőtéri feljáróknál ez történik) és a bútor már nem fog szépen egyenesen, derékszögben állni. A franciaágy is azért kényelmes (többek között), mert nagy és pontosan ezért kell szétszerelni. Pár pillanat alatt levehető a fejtámla, a keret és a betét. Végül különös figyelemmel legyünk az apróságok, csavarok, alátétek, rúgók, fogantyúk, kulcsok tárolására is. Ezeket folyamatosan kis dobozba gyűjtsük és a dobozt megjelölve, jól leragasztva megfelelő helyen tároljuk. Így rengeteg kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Hiszen soha nem a nagy bútorlapok fognak eltűnni, hanem mindig az apróságokat kell keresgélni.
Mostanában sokat emlegetik a szerződések apróbetűs részeit, mondván, hogy ott van a lényeg. Valahogy így van ez a költözésnél adódó szereléseknél is.
Jó munkát kívánunk Önnek, vagy bízzon meg minket!