Költöztetés blog

Egy költöztető naplójából

Költöztetés

Mottó: akkor lennénk a legboldogabbak, ha olyanokat is olvasóink között üdvözölhetnénk, akik nem is akarnak elköltözni!

Ha igen, akkor olvasson történeteket úgy, hogy az (reményeink szerint) egyszerre szórakoztató és tanulságos! Bejegyzéseinken keresztül megismerhet minket, a költöztetőket, akiket később otthonába enged. De a szavakon, mondatokon túl (talán) minden epizód tükröz egyfajta meggyőződést, értékrendet, amely jellemző ránk, amellyel a költöztetés világához kapcsolódunk.
Írásaink tartalma kissé formabontó, kerüli az egyszerű sablonokat (legolcsóbbak, legjobbak vagyunk, csak velünk érdemes ….. ). Nem értekezünk hosszasan egy csavar meghúzásáról, viszont őszintén írunk olyan helyzetekről, amelyek néha vicces, néha elgondolkodtató, néha édes-bús bájjal színezik át, ezt az elsőre szürkének látszó folyamatot, amit költöztetésnek nevezzünk.

Gépkocsivezető állás Budapesten

1.400 Ft/óra, gépkocsivezető állás Budapesten a XVIII. kerületben, költöztető cégnél. Legalább „ B ˝ kategóriás jogosítvánnyal és gyakorlattal rendelkező személyeket keresünk, magas fizetéssel. Fedhetetlen előélet, szimpatikus megjelenés. Vállalkozásunk folyamatosan lakás és irodaköltöztetéssel foglalkozik.

Mit jelent ez?
A gépkocsivezető a vezetésen túl, részt vesz a pakolásban és a bútorok, csomagok, platón történő elhelyezésében.

Milyen az ideális jelentkező a gépkocsivezető állásra?
- Budapesten, lehetőleg a XVIII. kerület környékén lakik.
- Van gyakorlata a vezetésben, ismeri a várost.
- Alkalmas a fizikai munkára, kb. középkorú.
- Tud és akar hatékonyan részt venni a csapatmunkában.
- Magas jövedelemre törekszik.

A gépkocsivezető állás jellegzetességei!
- A munkaidő változó, kb. napi 6-8 óra, de néha több, néha kevesebb.
- A munkaidő vége, mindig a költöztetés befejezéséig tart.
- Van heti két pihenőnap, de nem mindig hétvégére esik.
- Költözéseink legnagyobb része Budapesten és a környékén történik, kisebb részben az ország bármely pontján.
- Gépkocsivezetőt 3.5 tonna össztömegű kisteherautóra keresünk.
- A gépkocsivezető mellett mindig vannak rakodók is, akik még a parkolásban is segítenek.
- Folyamatos munka.

Bérezés!
- 1.400 Ft/óra
- Plusz egy óra kiállási díj/nap.

Jelentkezés:
Telefon: 0630 944-3717,
info@bauerteher.hu

Sofőr állás Budapesten

2.000 Ft/óra, sofőr állás Budapesten a XVIII. kerületben, költöztető cégnél. Legalább „ B ˝ kategóriás jogosítvánnyal és gyakorlattal rendelkező személyeket keresünk, magas fizetéssel. Fedhetetlen előélet, szimpatikus megjelenés. Vállalkozásunk folyamatosan lakás és irodaköltöztetéssel foglalkozik.

Mit jelent ez?
A sofőr a vezetésen túl, részt vesz a pakolásban és a bútorok, csomagok, platón történő elhelyezésében.

Milyen az ideális jelentkező a sofőr állásra?
- Budapesten, lehetőleg a XVIII. kerület környékén lakik.
- Van gyakorlata a vezetésben, ismeri a várost.
- Alkalmas a fizikai munkára, kb. középkorú.
- Tud és akar hatékonyan részt venni a csapatmunkában.
- Magas jövedelemre törekszik.

A sofőr állás jellegzetességei!
- A munkaidő változó, kb. napi 6-8 óra, de néha több, néha kevesebb.
- A munkaidő vége, mindig a költöztetés befejezéséig tart.
- Van heti két pihenőnap, de nem mindig hétvégére esik.
- Költözéseink legnagyobb része Budapesten és a környékén történik, kisebb részben az ország bármely pontján.
- Sofőrt 3.5 tonna össztömegű kisteherautóra keresünk.
- A sofőr mellett mindig vannak rakodók is, akik még a parkolásban is segítenek.
- Folyamatos munka.
Bérezés!
- 1.400 Ft/óra
- Plusz egy óra kiállási díj/nap.

Jelentkezés:
Telefon: 0630 944-3717
info@bauerteher.hu

Megbízhatóság, pontosság

Egy költözés mindig nagy procedúrát jelent, akármennyire is felkészültek vagyunk, szinte biztosan történnek váratlan események. Rengeteg a bútor, a háztartási gép és a doboz, melyeket szeretnénk, ha sérülésmentesen és hiánytalanul érkeznének meg az új lakásba. Ez pedig csakis akkor lehetséges, ha egy tapasztalt, profi céget bízzunk meg a lakásköltöztetéssel!

Cégünk a lakások költöztetése során kiemelt figyelmet fordít a pontosságra. Ha csúszik a munka, az mindenkinek kellemetlen, ezért nálunk nem fordulhat elő, hogy nem vagyunk ott a megbeszélt időpontban, vagy az előzetesen megbeszéltnél végül többe kerül a költöztetés!

A lakások költöztetésénél sok múlik a megfelelő csomagoláson. Jó, ha a dobozokra rá van írva, hogy mit tartalmaznak, így a megfelelő helyiségbe kerülhetnek. Érdemes azt is feltüntetni rajtuk, ha törékenyek, és nem lehet rájuk mást pakolni.
Lakás költöztetéséhez keresi a megfelelő céget? Forduljon hozzánk, és minden gördülékenyen zajlik majd!

Hogyan oldjuk meg biztonságosan az antik bútorok szállítását?

Szeretné más helyen tárolni régi bútorait, vagy eladásra szánja őket? Netán költözés előtt áll, és magával viszi az örökölt tárgyakat is? Az antik bútorok szállítása nagy odafigyelést igényel, hiszen könnyebben sérülhetnek, mint az újak, valamint a súlyuk is eltérhet a megszokottól. Nem kell aggódnia a megoldás miatt, hiszen egy profi költöztető cég megfelelően látja el a feladatokat.

Szinte mindegyikünk átesett már költözésen, így tisztában vagyunk vele, milyen körülményes. Ha antik bútorok szállítását kell megoldanunk, akkor még inkább oda kell figyelnünk az épségükre. Bármilyen távolságról, és bármekkora mennyiségű antik bútor szállításáról van szó, sokat könnyíthetünk a helyzeten, ha tapasztalt szakemberekre bízzuk a teendőket. A tárgyak állapota megóvható gondos csomagolással, körültekintő rakodással és megbízható fuvarozással. Amennyiben az átlagosnál nagyobb és nehezebb antik bútorok szállítására van szükség, akkor sem kell aggódnunk. Egy profi szolgáltató segítségével bármilyen feladatot könnyedén megoldhatunk.

Gyors, gondos és szakszerű költöztetést vállalunk, valamint eleget teszünk egyéni igényeinek az antik bútorok szállítása esetén is. Teljes körű szolgáltatást nyújtunk, így ránk bízhatja értékei precíz becsomagolását, rakodását, és a szállítást is. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy rövid idő alatt kerüljenek az új helyükre a használati tárgyai. Biztos lehet abban, hogy a költözés végén sérülésmentes állapotban lesznek a bútorok. Tudjon meg többet színvonalas tevékenységünkről internetes oldalunkon!

Tudja biztonságban használati tárgyait költöztetés során is! Oldja meg egyszerűen az antik bútorok szállítását a mi segítségünkkel! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, és állítsa régi értékeit sérülésmentes állapotban új helyükre! Keressen fel bennünket a megfelelő időpont egyeztetéséért! Hívjon minket a 06-1-281-1881-es telefonszámunkon, vagy írjon nekünk az info@bauerteher.hu e-mail címünkre!

Költöztetés dobozolással

Keressen minket és megoldódik minden költöztetéssel-dobozolással kapcsolatos problémája. Ha menni kell, hát menni kell, de nem mindegy, hogy kivel. Válasszon olyan szakembereket, akik megfelelő minőségben tudják elvégezni, ezt a nem túl egyszerű feladatot. A Bauer – költöztetés tudása, tapasztalata, rendelkezésére áll. Felkészültünk arra, hogy lakását, irodáját részlegesen vagy teljes mértékben bedobozoljuk, ha költözni szeretne. Minél inkább több a holmi, annál inkább érdemes egy céget bevonni. Mivel nincsen költöztetés csomagolás nélkül, valójában két megoldás kínálkozik:
- igénybe veszi teljes vagy részleges szolgáltatásainkat.
- önállóan dobozol.

Csomagolás velünk

Ha ott áll a lakás közepén és azt érzi: fogalma sincs, hogyan kezdjen bele, egyáltalán honnan lesznek dobozai? Milyen sziszifuszi munka ez? Na, akkor hívjon fel minket a 061/2811881 –es vagy a 0630/9443717 – es telefonszámon. Mi majd megnyugtatjuk: nálunk mindenre van mód. Adhatunk csomagolóanyagot, csomagolhatunk részlegesen vagy kompletten, szét és összeszerelhetjük a bútorokat, leszedhetjük a csillárt, leköthetjük a mosógépet. Jó-jó, de mennyibe fog ez kerülni? – kérdezheti joggal. Eláruljuk, kevesebbe, mint gondolná, mert a folyamatos megrendelések okán magas minőséget kínálhatunk, alacsony áron! A döntést viszont Önnek kell meghoznia.

Döntések:
1.) - Csak csomagolóanyagot kérek, de minél hamarabb:
Igen, akár költöztetés előtt két héttel is kiszállítják munkatársaink, hogy legyen ideje a munkára. Biztosítunk kartont, fóliát, ragasztót. Nem kell a közértben kéregetni, a csomagolóanyag házhoz jön! A kiszállítás díjtalan!
2.) - Csak részleges dobozolást kérek, a többit megoldom magam:
Itt az a lényeg, hogy az előkészítési munkák egy részét a megrendelő, a másik részét ( irányítás mellett ) mi végezzük el. Érdemes ránk bízni, a nagy mennyiségű könyv, a konyha teljes csomagolását, a lapra szerelhető bútorok szétszedését, a lámpák karnisok leszerelését, a mosógép lekötését, a képek fóliázását.
3.) - Teljes körű dobozolást, előkészítést kérek:
Ebben az esetben akár karosszékből nézheti a csomagolást, bútorszerelést, mert munkatársaink a költözéshez kapcsolódó összes feladatot elvégzik. Ez konkrétan úgy történik, hogy a költöztetést megelőző napon megérkezünk a dobozokkal és a szerszámokkal, lakását teljes mértékben előkészítjük a szállításra, csak annyi marad, ami a költöztetés előtti utolsó nap kényelmes eltöltéséhez kell.

Dobozaink mérete, ára:
könyves doboz: 40 x 40 x 40 cm, 300 Ft/db. ( kb. 30 könyv fér bele )
költöztető doboz: 40 x 50 x 60 cm, 300 Ft/db. ( edény, ruha, irat, stb. )
akasztós ruhás doboz: 1000 Ft/db. ( vállfán szállítható benne: öltöny, kosztüm, kb. 10 db. )
zsugor fólia: 50cm x 100m, 3000 Ft/tekercs ( főleg a portól szennyeződéstől véd pl: ágymatrac )
légbuborékos fólia: 5000 Ft/tekercs, 50cm x 100m ( az igazán kényes tárgyak csomagolására: étkészlet, porcelán, festmény, üveges szekrény )
ragasztó: 400 Ft/db.

Dobozolás önállóan
Legyen motivált:
örüljön annak, hogy új helyre költözik, élete új szakaszba lép, közelebb kerül céljaihoz. Ha megvan az elhatározás, a lendület, kezdődhet a munka.

Tanácsok a dobozoláshoz:
4.) kezdje időben, kezdje azokkal a dolgokkal, amelyek nincsenek napi használatban
5.) haladjon szobáról szobára
6.) a törékeny és különlegesen fontos dolgokat tartalmazó dobozokat jelölje meg feltűnően
7.) aranyat, készpénzt, értékpapírt tartsa magánál, ne csomagolja el, ezek szállítása nem lehet a költöztető feladata
8.) a bútorok szerelésénél a csavarokat, apró alkatrészeket rakja külön, mert ezeket sűrűn kell keresgélni
9.) bátran selejtezzen

Dobozok beszerzése:
Közértből, munkahelyről, barátoktól.

Olcsó és hasznos:
Könyveknek ( ha nincs más ): műanyag táska, szatyor, sporttáska, spárgával átkötni. Műanyagzsák ( sittes ): ruhák, cipők, ágynemű, gyermekjátékok stb.

Mi ellen védje dolgait?
10.) Törés: az étkészletet, tányérokat, poharakat, porcelánokat csomagolja be többszörösen, mert ez megvédi a tárgyakat az összeütődés okozta sérülésektől. Hihetetlen, de nagyon jól használható az egyszerű újságpapír, papírtörlő.
11.) Karcolódás: bútorokat, üvegeket, tükröt, televíziót a karcolódás ellen kell védeni. Legjobb a légbuborékos fólia, de ha nem szeretne rákölteni, jó a pokróc, paplan, a széttépet kartondoboz lapja is.
12.) Beszakadás: elsősorban a képek, festmények vannak kitéve ilyen veszélynek, itt szintén a fólia és a kartonpapír használható kiválóan.
13.) Elvesztés: a dobozokat mindig erősen ragassza le, esetleg írja rá, mit tartalmaz, célszerű a számozás is.

Akárki is dobozolta, lakásának tárgyait dédelgetve költöztetjük. Kis lakás kis gond, nagy lakás nagy gond, de nem nekünk! Nálunk probléma nincs, csak feladat, megtisztelő feladat!

kis teherautó   Költöztetéshez, Budapest XVIII. kerületi telephelyre, legalább „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező, gyakorlott sofőrt felveszünk. A gépkocsivezető részt vesz a pakolásban is!

költöztető rakodó   Kizárólag Dél-Pest környéki, középkorú, fizikai munkát végezni tudó és akaró személyek jelentkezését várjuk.

Fizetés: 2.000 Ft / óra + kiállási díj.

Elérhetőségünk: +36 30 944 37 17 vagy a kapcsolati űrlapunkon keresztül.

Megbízható emberekre bízná az antik bútorok szállítását

Az antik bútorokról köztudott, hogy hatalmas értékkel bírnak, így nem véletlen, hogy a legtöbb ember befektetési céllal vásárol ilyeneket. Azért, hogy a bútor biztonságban eljusson a vevőhöz, olyan szolgáltatást kell igénybe venni, ami garantálja, hogy sérülésmentesen kerülnek az új helyükre. Ha Ön rendszeresen foglalkozik ilyen adásvételekkel, és eddig még nem talált ehhez megbízható szolgáltatást, döntsön vállalkozásunk antik bútor szállítási szolgáltatása mellett!

Mivel tisztában vagyunk a régi berendezések értékével és különlegességével, kiemelt figyelmet fordítunk a körülményekre az antik bútorok szállításakor, vagyis olyan rögzítéseket és rakodási technikákat alkalmazunk, amiknek köszönhetően véletlenül sem fordulhat elő, hogy kisebb-nagyobb sérülés érje őket.

Tapasztalja meg Ön is az antik bútor szállítás pozitívumait velünk! Szolgáltatásunk igénybevételéért vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

Költöztesse raktárát biztonságosan és gördülékenyen!

Egyre több helyre van szüksége termékei elhelyezéséhez, ezért új raktárat keres? Netán nincs megelégedve a jelenlegivel, így másikat választott? A raktárak költöztetése nem egyszerű munkafolyamat, többféle méretű és súlyú áru szállítására van szükség, valamint a különböző eszközök is odafigyelést igényelnek. Fontos, hogy profikra bízza a raktár költöztetését, hiszen ezzel megakadályozhatja a kellemetlenségek kialakulását, és időben az új helyükre kerülhetnek a termékei.

Minél több termékkel rendelkezünk, annál nagyobb helyre van szükségünk. A vállalkozás bővítése esetén valószínű, hogy nem lesz elegendő terünk, ezért érdemes a raktár költöztetése mellett döntenünk. Ha nem tudjuk könnyen megközelíteni az adott épületet, vagy kedvezőbb környezetben találunk rakodóteret, szintén célszerű minél hamarabb megoldani a raktár költöztetését. Sérülésmentesen, biztonságosan és a lehető leggyorsabban teljesíthetjük a raktár költöztetését, ha tapasztalt szakemberek segítségét kérjük.

Régóta eredményesen tevékenykedő cégünkre bízhatja a raktár költöztetését, ha a Bauerteher Kft. mellett dönt. A kisebb és a nagyobb, illetve nehezebb értékeit egyaránt gondosan csomagoljuk. Többféle típusú dobozt tudunk biztosítani, így a csomagolóanyagok beszerzésével sem kell időt töltenie. Igyekszünk a lehető legnagyobb odafigyeléssel, megbízhatóan, és kedvező áron végezni a raktárak költöztetését. Teljes körű, magas színvonalú logisztikai tervezéssel, modern járműparkkal dolgozunk. Amennyiben lakás, iroda, vagy egy-egy bútor szállítására van szüksége, szintén számíthat a segítségünkre. Tudjon meg többet szolgáltatásunkról internetes oldalunkon!

Oldja meg a raktár költöztetését gördülékenyen! Válasszon olyan időpontot, amikor Önnek a legmegfelelőbb a szállítás lebonyolítása! Bízza ránk a termékek és a különféle kellékek biztonságos áthelyezését! Lépjen velünk kapcsolatba, és kérje egyedi árajánlatunkat a 06-1-281-1881-es telefonszámunkon, vagy írjon nekünk az info@bauerteher.hu e-mail címünkre!

Precízen, megbízhatóan: raktárak költöztetése

Vállalkozása kinőtte a raktárhelyiséget, amit eddig használt? Új telephelyre költözik a cég? A régit felváltó raktár megtalálása és megvásárlása csak az egyik kihívása, ezután jön csak a java. Minden árut, berendezést, gépet az utolsó darabig át kell költöztetni.

Keressen fel minket bizalommal, és vegye igénybe megbízható szolgáltatásainkat raktárak költöztetésével kapcsolatban is! Jól felszerelt gépparkunk lehetővé teszi, hogy minden megrendelői igényt ki tudjunk elégíteni. Több teherautóval is költöztetünk, amik változatos befogadóképességgel rendelkeznek. Amennyiben tanácstalan, hogy melyik járművet kellene megrendelnie, lépjen velünk kapcsolatba, és kérje tanácsunkat, örömmel segítünk a választásban!

A raktárak költöztetését gördülékenyen, rutinosan végezzük, a lakossági költöztetésekhez hasonlóan ügyelünk arra, hogy minden sérülésmentesen kerüljön be a teherautóba, onnan pedig az új raktárba. Kedvező árakon, rugalmasan bonyolítjuk a raktár költöztetést is, forduljon hozzánk bátran!

MINŐSÉGI KÖLTÖZTETÉS

Számunkra csak a minőségi költöztetés elfogadható! Magasra tettük a mércét önmagunk számára, mert minden pillanatban arra törekszünk, hogy a maximumot teljesítsük. Ehhez az összes adottságunk megvan: kedvező ár, megfelelő műszaki háttér, szakmai tudás, emberi hozzáállás.

ÁRAK ÉS A KÖLTÖZTETÉS:
- Mit ér a legjobb szolgáltatás, ha drága? KEVESET!
- Mit ér a legjobb ár, ha szolgáltatás rossz? KEVESET!
- Mi azt valljuk, hogy a létező legjobb munkát kell végeznünk, a lehető legkedvezőbb áron. Csak így tarthatjuk meg azt a bizalmat, amelyet 25 év alatt vívtunk ki magunknak.

MINŐSÉGI KÖLTÖZTETŐ TEHERAUTÓ:
Többféle méretű autóval rendelkezünk, azonban az közös bennük, hogy bútorszállításra felkészített minden járművünk. Mást nem is szállítunk, csak bútorokat, szekrénysorokat, ülőgarnitúrákat, csomagokat és mindent, ami lakáson, házon, irodán belül található. Ezért teherautóink nagy térfogatúak, zártak, béleltek, tiszták.

MINŐSÉGI SZAKEMBERGÁRDA:
Volt rá 25 évünk, hogy a költöztetés területén mindent megtanuljunk. Meg is tanultunk! Nálunk egyesül a régi munkatársaink rutinja, a fiatalabb kollégák lendületével, energiájával. Mindenki tud gurtnival, hevederrel emelni és a fogóval, csavarhúzóval dolgozni. Tudjuk az egész szállítás menetét úgy irányítani, hogy hatékony és stresszmentes legyen.

MITŐL LESZ EGY KÖLTÖZTETŐ CÉG MINŐSÉGI?
Attól, hogy a munka minden részletében professzionális és az esetlegesen felmerülő kérésekre, igényekre, problémákra van megoldása.

Ár = Mindent a legjobb áron
Költöztetés, bútorszállítás = 25 éve a szakmában
Bútorszerelés = Szekrények, franciaágyak teljes szét és összeszerelése
Csomagolóanyag = Doboz, fólia, ragasztó, előre kiszállítva
Csomagolás előre = Lakását a költözés előtt készre csomagoljuk
Mosógép lekötés = Mindig elvégezzük a bekötést is
Emeletre felhordás = Mindent felviszünk, lift nélkül is
Bútor felhúzás, leengedés = Ha az ajtón nem fér be, felhúzzuk, leengedjük
Az új lakásban = Otthonát kérése szerint berendezzük
Megfelelő létszám = 2-3-4 fővel, a feladathoz mérten
Zongoraszállítás, pianínószállítás = Alapszolgáltatás
Budapesten, vidéken = Országosan, autópálya matrica, behajtási engedély

MIT TEHET A MEGRENDELŐ, A MINŐSÉGI KÖLTÖZTETÉS ÉRDEKÉBEN ?
- Előre tájékozódik és pontosan tájékoztat.
- Figyelmesen átnézi a költöztető cég honlapját, pontos adatokat, több évtizedes működést, teljes körű szolgáltatást keres.
- Előre becsomagol, becsomagoltat (velünk).
- Nem esik a legolcsóbb ár bűvöletébe.
- Csak azt a legkisebb árat szeretné megfizetni, ahol még korrekt szolgáltatást kap.
- Saját érdekében, kerüli a szélsőségeket (pl.: 2 fővel, kisautóval hatalmas lakás szállítása).

Legyen tudatos vásárló ön is, rendeljen olyan minőségi költöztetőt, aki már 25 éve csak bútorszállítással foglalkozik és teljes körű szolgáltatást biztosít!

Oldalak

Feliratkozás RSS - Költöztetés blog csatornájára