Költöztetés blog

Egy költöztető naplójából

Költöztetés

Mottó: akkor lennénk a legboldogabbak, ha olyanokat is olvasóink között üdvözölhetnénk, akik nem is akarnak elköltözni!

Ha igen, akkor olvasson történeteket úgy, hogy az (reményeink szerint) egyszerre szórakoztató és tanulságos! Bejegyzéseinken keresztül megismerhet minket, a költöztetőket, akiket később otthonába enged. De a szavakon, mondatokon túl (talán) minden epizód tükröz egyfajta meggyőződést, értékrendet, amely jellemző ránk, amellyel a költöztetés világához kapcsolódunk.
Írásaink tartalma kissé formabontó, kerüli az egyszerű sablonokat (legolcsóbbak, legjobbak vagyunk, csak velünk érdemes ….. ). Nem értekezünk hosszasan egy csavar meghúzásáról, viszont őszintén írunk olyan helyzetekről, amelyek néha vicces, néha elgondolkodtató, néha édes-bús bájjal színezik át, ezt az elsőre szürkének látszó folyamatot, amit költöztetésnek nevezzünk.

Telephely költöztetés stresszmentesen

Egy költözés már önmagában összetett feladat, de akkor különösen nagy procedúra lehet, ha nem magáningatlanról van szó, hanem egy irodahelyiségről, vagy akár telephelyről. Utóbbi esetében fontos a koncentráció és a céltudatosság, ugyanis csakis így lehet egy nagyobb létesítményt tökéletesen kiüríteni és költöztetni. Ha Ön is tervezi a közeljövőben a telephely költöztetését, keressen minket bizalommal!

A telephely költöztetés terén több éves tapasztalattal rendelkeznek kollégáink, ennek köszönhetően tisztában vannak a kockázati tényezőkkel, továbbá az apró részletekre is odafigyelnek, így, ha igénybe veszi szolgáltatásunkat, elfelejtheti a stresszt a költözés folyamatát illetően. A magas színvonal mellett kollégáink igyekeznek a telephely költöztetés kapcsán a rövid határidőket tartani, hiszen ők is tisztában vannak azzal, hogy a munka rovására nem mehet a költözés.

Tapasztalja meg Ön is a telephely költöztetés egyszerűbb formáját, ehhez pedig kérje bátran közreműködésünket!

Vasárnapi költöztetés

Vasárnapi költöztetés felár nélkül! Személyre szabott, komplett szolgáltatásaink ilyenkor is elérhetők.

Munkatársaink készen állnak, teljes kapacitással működünk, maximális kiszolgálás ilyenkor is!

Mindig lendülettel, jó áron:
1.) Mi minden nap dolgozunk, ideértve az ünnepeket és a pihenőnapokat.
2.) Ez semmilyen plusz költséget nem jelent az Ön számára, csak a szokásos tarifával számolhat.

Áraink

Nálunk nem az ügyfél dolgozik!

3.5 tonnás teherautóval költöztetés Budapest és környékén:
kis teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 5900 Ft/óra
kis teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 6900 Ft/óra
7.5 tonnás teherautóval költöztetés Budapest és környékén:
nagy teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 8900 Ft/óra
nagy teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 9900 Ft/óra

Alapdíj: 5000 Ft
Amit nem számolunk fel: kilométer díj (110 Ft/km Budapesten),emeleti és hétvégi felár valamint bútorszerelési díj, ez 7000~10000 Ft költség csökkentést jelent, ami kb 25%-os kedvezménynek felel meg.
Fontos még megjegyeznünk, hogy a következő órát csak +30 perc elteltével számoljuk fel.

Költöztetés vasárnap?
Mintha hétköznap lenne! Biztosítunk teherautót, megfelelő létszámú rakodót. Vállaljuk lakások, irodák, házak elköltöztetését: minden ingóságot sérülésmentesen, szakszerűen szállítunk. Munkaidőnk addig tart, amíg a költözés befejeződik. Új lakását kérése szerint berendezzük, a bútorokat a helyükre pakoljuk. Teherautóink zártak, béleltek bútorszállításra felkészítettek.

Bútorszerelés:
Elvégezzük a kapcsolódó szereléseket: lekötjük a mosógépet, leszereljük a karnist, szétszedjük és összerakjuk a franciaágyat, szekrényeket, gardróbokat.

Csomagolóanyag:
Dobozt, fóliát, ragasztót, adunk előre, ezeket a szállítást megelőzően, keddi-pénteki napon akár két héttel korábban is címre visszük.

Vasárnapi csomagolás:
Ha kívánja lakásának részleges vagy teljes csomagolását is kérheti. A kisebb ingatlanokat akár költöztetés közben, a nagyobbakat, a szállítás előtt egy-két nappal készre csomagoljuk. Dobozoljuk a könyveket, akasztós állított dobozba rakjuk a ruhákat, műanyag zsákba tesszük a cipőket, egyenként csomagoljuk a tányérokat, poharakat, fóliázzuk a festményeket, bútorokat.

Miért dolgozunk a vasárnap is?
Mert az emberek szeretnek munkaszüneti napokon költözni, mivel nem kell szabadságot kivenni, nincs iskola, óvoda és a szállítás után van idejük rendet rakni, hiszen nem kell azonnal munkába rohanni. Ezért aztán a szombatok, a vasárnapok, a három, esetleg négy napos ünnepek számunkra sok munkával telnek. A költöztető naptára visszafelé telik meg. Ezért, ha Ön hétvégi költöztetést szeretne, kérjük, időben jelezze.

Döntsön, rendeljen, megoldjuk!

Bízza profikra a zongoraszállítást

Amikor költözésre kerül a sor, vannak olyan berendezések, amiket nem tudunk csak úgy becsomagolni és betenni a járműbe. Ilyenek a nagy súlyú és sérülékeny bútorok, vagy akár hangszerek, mint a zongora. A zongora nem csak nehéz és nagy, de rendkívül törékeny is, így mindenképp érdemes profikra bízni a zongoraszállítást.

A zongora nagyon drága hangszer, emellett igen sérülékeny is, ezért nagyon fontos, hogy megbízható szakemberre bízzuk a szállítását. Ez pedig azt jelenti, hogy nem szabad az első költöztető cégre rábíznunk a munkát, mert az általános fuvarozás még nem jelenti azt, hogy elég felszereltek a zongoraszállításhoz is. Egy zongora elszállítása ugyanis nagy gondosságot igényel, és jóval több szakértelemre van hozzá szükség, mint egy szekrény szállításához. Rengeteg körülményt kell figyelembe venni a zongoraszállításnál, az útvonaltól kezdve az új lakásban történő elhelyezés körülményeiig. Éppen ezért válasszunk olyan költöztető céget, aminek tevékenységi körébe tartozik a zongoraszállítás is, így biztosak lehetünk abban, hogy kellőképpen tapasztaltak a feladat kivitelezéséhez.

Azt se felejtsük el, hogy ha zongoraszállításra van szükségünk, azt jelezzük előre a költöztető cégnek. Mivel a zongora különleges bánásmódot igényel, a költöztetőknek előre tudniuk kell, hogy zongorát is kell szállítaniuk, hiszen akkor fogják magukkal hozni a szükséges eszközöket.

Természetesen nem csak költözés esetén lehet szükségünk zongoraszállításra, más esetekben is kérhetjük a költöztetők segítségét, akkor is, ha új hangszert vásároltunk, vagy akár csak az egyik emeletről a másikra szeretnénk áthelyezni a zongorát. Mivel nagyon drága és kényes eszközről van szó, nem éri meg a megfelelő zongoraszállításon spórolni.

Megbízható zongoraszállításért forduljon bizalommal a BauerTeher csapatához! További információért tekintse meg szolgáltatásainkat! Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a +36-1-281-1881-es és a +36-30-944-3717-es telefonszámok valamelyikén, illetve az info@bauerteher.hu e-mail címen!

Hétvégi költöztetés

Hétvégi költöztetés felár nélkül! Személyre szabott, komplett szolgáltatásaink ilyenkor is elérhetők. Munkatársaink készen állnak, teljes kapacitással működünk, maximális kiszolgálás szombat-vasárnap is!
Mindig lendülettel, jó áron:
1.) Mi minden nap dolgozunk, ideértve az ünnepeket és a pihenőnapokat.
2.) Ez semmilyen plusz költséget nem jelent az Ön számára, csak a szokásos tarifával számolhat.

Áraink

Nálunk nem az ügyfél dolgozik!

3.5 tonnás teherautóval Budapest és környékén:
kis teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 7900 Ft/óra
kis teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 8900 Ft/óra
kis teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó  költöztető rakodó 9900 Ft/óra
7.5 tonnás teherautóval Budapest és környékén:
nagy teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 10900 Ft/óra
nagy teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 12900 Ft/óra

Alapdíj: 5000 Ft
Amit nem számolunk fel: kilométer díj (110 Ft/km Budapesten),emeleti és hétvégi felár valamint bútorszerelési díj, ez 7000~10000 Ft költség csökkentést jelent, ami kb 25%-os kedvezménynek felel meg.
Fontos még megjegyeznünk, hogy a következő órát csak +30 perc elteltével számoljuk fel.

Hétvégi Költöztetés?
Mintha hétköznap lenne! Biztosítunk teherautót, megfelelő létszámú rakodót. Vállaljuk lakások, irodák, házak elköltöztetését: minden ingóságot sérülésmentesen, szakszerűen szállítunk. Munkaidőnk addig tart, amíg a költözés befejeződik. Új lakását kérése szerint berendezzük, a bútorokat a helyükre pakoljuk. Teherautóink zártak, béleltek bútorszállításra felkészítettek.

Bútorszerelés:
Elvégezzük a kapcsolódó szereléseket: lekötjük a mosógépet, leszereljük a karnist, szétszedjük és összerakjuk a franciaágyat, szekrényeket, gardróbokat.

Csomagolóanyag:
Dobozt, fóliát, ragasztót, adunk előre, ezeket a szállítást megelőzően, keddi-pénteki napon akár két héttel korábban is címre visszük.

Hétvégi csomagolás:
Ha kívánja lakásának részleges vagy teljes csomagolását is kérheti. A kisebb ingatlanokat akár költöztetés közben, a nagyobbakat, a szállítás előtt egy-két nappal készre csomagoljuk. Dobozoljuk a könyveket, akasztós állított dobozba rakjuk a ruhákat, műanyag zsákba tesszük a cipőket, egyenként csomagoljuk a tányérokat, poharakat, fóliázzuk a festményeket, bútorokat.

Miért dolgozunk a hétvégén is?
Mert az emberek szeretnek munkaszüneti napokon költözni, mivel nem kell szabadságot kivenni, nincs iskola, óvoda és a szállítás után van idejük rendet rakni, hiszen nem kell azonnal munkába rohanni. Ezért aztán a szombatok, a vasárnapok, a három, esetleg négy napos ünnepek számunkra sok munkával telnek. A költöztető naptára visszafelé telik meg. Ezért, ha Ön hétvégi költöztetést szeretne, kérjük, időben jelezze.

Döntsön, rendeljen, megoldjuk!

Zongoraszállítás

Egy költözés alkalmával számos dolgot dobozba, zacskóba, zsákba kell csomagolni, majd pedig elszállítani. Újságpapírral, fóliával gondosan körbetekerni, alaposan lezárt dobozban vagy egyéb csomagoló alkalmatosságban elhelyezni, és új helyre költöztetni. Könyvek, ruhák, dísztárgyak, bögrék, játékok, minden háztartásban megtalálhatóak ezek a holmik.
Zongorával azonban már ritkábban találkozni. Egy ilyen berendezést nem lehet csak úgy becsomagolni, méreténél és jellegénél fogva különleges bánásmódot igényel, méghozzá biztonságos zongoraszállítást!
Forduljon hozzánk bizalommal, és vegye igénybe költöztető cégünk nívós szolgáltatásait! Amennyiben nemcsak egy átlagos költöztetésre van szüksége, de zongoraszállítást is szeretne igényelni, ne halogassa a döntést, és kérjen tőlünk árajánlatot! Nemcsak a bútorok, de a hangszerek terén is tapasztaltak vagyunk, legalábbis ami a zongorákat, pianínókat illeti. Minden megbízást felkészült és tapasztalt kollégákkal teljesítünk, akik jártasak a zongora biztosításában és annak szállításában is.

Lépjen velünk kapcsolatba, és tegye fel kérdéseit elérhetőségeinken a zongoraszállításról!

Költöztetés megrendelése

Költöztetést megrendelni sokféleképpen lehet. Például kissé felületesen, ekkor nem kellő részletességgel tájékoztatják egymást a felek. Ennek azonban vannak veszélyei: az elszállítandó mennyiség arányában bizony az ott töltött idő és az ár is változhat, ahhoz képest, amit lazán megbeszéltek. Ez csalódáshoz vezethet pro és kontra.

Költöztetést lehet bizalmatlanul is rendelni. Manapság, talán az elő-előforduló rossz tapasztalatok miatt, ez elég jellemző. Ilyenkor az óradíjat, a kilométerdíjat és az egész tarifát nagyon részletesen át kell beszélnünk. Többszöri visszakérdezésre kell számítanunk, mert a megrendelő, mondjuk ki ősszintén: egyszerűen bizalmatlan! Jogos, mert nem ismer minket és annyi mindent hall az ember túlszámlázásról, rejtett költségekről és megannyi kiszolgáltatott helyzetről. Sok ilyen történetet ismerünk magunk is. No, nem a konkurenciától, mert erről senki nem beszél, erről mindenki hallgat. Mint a magánéletben, ott sem teregeti ki senki a szennyest. Ezeket az eseteket különböző ügyfelektől tudjuk meg, akik esetenként elpanaszolják nekünk. A költöztetés megrendelésének azonban van egy másik, az előzőektől abszolút eltérő mondja is: Jöjjenek, csak ennyi, jöjjenek!! Számunkra ez a legkedvesebb. Ha az előző a bizalom deficit, akkor ez a maximális bizalom.

Jellemző beszélgetés:

Cseng a telefon.
- Jó napot XY vagyok, költöztetnek még?
- Jó napot, megvagyunk, nálunk minden a régi!
- Én már többször költöztem Önökkel, megvan a régi csapat?
- Meg, szívesen megyünk.
- Ez a dátum megfelel?
- Igen!
- Akkor jöjjenek, viszont hallásra!
- Várjon, talán még rémlik, de a címeket kérném újra.
- Ja, persze ……………, viszont hallásra.
Egy perc múlva a diszpécser telefonál:
- Bocsánat, hogy visszahívom, de a tarifát még nem egyeztettük.
- Ja, tényleg, de maguk jó áron dolgoznak és már háromszor is költöztettek.
- Azért szeretném elmondani.
- Ok.
- Alapdíj + óradíj …………….
- Ok elég, kb. mennyi a vége?
- Most mennyi a bútor, csomag, emelet?
- Kb. mint a múltkor.
- Akkor ennyi ………..
- Ok, a múltkor is ennyi volt.

És ez a megrendelő nem felületes, ő bízik bennünk, de annyira, hogy szinte mi erőltetjük, hallgassa meg már a tarifát. Számunkra ez a legnagyobb elismerés, ilyenkor a fuvarlevél szélére, az unalmas adatok mellé, mindig odakerül egy jelzés: V.I.P.

Bízza profikra

Megbízható segítségre van szüksége lakása költöztetése céljából? Nem tudja, hogyan oldja meg a rengeteg eszköz csomagolását, ráadásul a bútorok szét- és összeszerelését sem tudja egyedül elvégezni? A költöztető cégek között találhat olyan szolgáltatót, akik minden részlet lebonyolításában támogatják. A praktikus és biztonságos csomagolásban, a bútorelemek megfelelő módon való szállításában és minden egyéb feladat ellátásában segítenek, ezáltal könnyedén és problémamentesen teljesítheti a lakás költöztetését.

Otthonunk fenntartása során rengeteg teendőnk akad. Mindegyikünk igyekszik a lehető legjobb körülményeket megteremteni annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat. Azonban eljöhet az a pillanat, amikor már nem férünk el helyiségeinkben, környezetváltozásra van szükségünk vagy egyéb okok miatt máshol teremtünk új otthont. Minél több használati tárggyal rendelkezünk, annál hosszadalmasabb a lakás költöztetés. Problémát okozhat, ha nincs elegendő dobozunk, vagy nem tudjuk szétszerelni bútorainkat, ám felkészült szakemberek segítségével nem adódhat nehézségünk.

BauerTeher költöztető cégünk megbízhatóan és a lehető leggyorsabban teljesíti a lakás költöztetéssel járó teendőket! Minden ingóságát sérülésmentesen szállítjuk, biztosítjuk a megfelelő dobozokat és elvégezzük az eszközök csomagolását is, ha igényt tart rá! Felkészült munkatársainkkal, megfelelő járművekkel, rugalmasan állunk rendelkezésére. Tudjon meg többet színvonalas szolgáltatásunkról!

Ne aggódjon a körülményes lakás költöztetés miatt! Bízza profi szakembereinkre a feladatok megoldását, és tudja biztonságban minden értékét! Jelezze felénk lakása költöztetésének igényét, és ossza meg velünk a részleteket, hogy hatékonyan tudjunk segíteni Önnek! Bátran vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-1-281-1881-es telefonszámunkon vagy írjon nekünk üzenetet az info@bauerteher.hu e-mail címünkre, mindenben rendelkezésére állunk!

Új telephelyet talált vállalkozásának

Aki valaha is költöztette már otthonát, tudja, hogy nem egyszerű feladattal áll szemben akkor sem, ha az iroda költöztetésére kerül sor. Ebben az esetben ugyanis még fokozottabb figyelemre és precizitásra van szükség, már csak azért is, hogy a hivatalos dokumentumok vagy fontosabb eszközök között ne vesszen semminek se nyoma. Ha Ön is iroda költöztetés előtt áll, és mellőzné a kellemetlen pillanatokat, döntsön profik mellett!

Az iroda költöztetés terén több éves tapasztalattal rendelkezünk, vagyis az évek során már kitapasztalhattuk azokat a praktikákat, amelyek garantálják, hogy valamennyi érték biztonságban legyen a pakolás és szállítás során. Emellett tisztában vagyunk azzal, hogy pozíciónk hatalmas felelősséggel jár, így e szolgáltatásunkra kiemelt figyelmet fordítunk.

Hívjon minket bizalommal az iroda költöztetéshez! Költöztetőink a legszélsőségesebb körülmények között is az ügyfelek rendelkezésére állnak, így a nyári forróság és a havazás sem jelenthet problémát!

Iroda költöztetés

Iroda költöztetés a SIEMENS bútorszállítójával (SIEMENS. hivatalos referencia levél itt).

Kedvező ár, ingyenes helyszíni felmérés, fix összegű ajánlatkészítés. 25 éves tapasztalatunk alapján, a Megrendelő és a szolgáltató cég (Bauer – Teher) között, a feladat bonyolultsága miatt, egy fokozottabb együttműködésre van szükség. Nagyobb iroda esetén a személyes felmérés elengedhetetlen. Egy rövid megbeszélés során a következőket kell tisztáznunk:
1. Iroda költöztetés időpontja?
- Célszerű előre foglalni, mert a hétvége és a hó vége zsúfoltabb. Sokszor az irodák nem akarnak munkájukkal leállni, ezért péntek délutántól, vasárnap estig kell az átszállítást megoldani.
2. A szállítandó mennyiség?
- Ez alapvetően a legfontosabb. Kérdéseink ezzel kapcsolatban: bútorok, csomagok darabszáma? Dolgozói létszám? Emeletek? Van-e lift? Kérnek-e irodabútor szerelést, iratcsomagolást, csomagolóanyagot?
3. A cég honnan – hová költözik?
- Lényeges a szállítási útvonal, a parkolási lehetőség, az emeletek száma. Kell-e behajtási engedély? A bérbeadó irodaház külön szabályozza-e, a költöztető belépését, mozgását (rendszám, személyi igazolvány szám)?
4. A megrendelő kér-e csomagolást vagy csomagolóanyagot?
- Csomagolás előre: munkatársaink a nagyobb, több munkahelyet és iratot tartalmazó irodákat a költöztetés előtt, készre csomagolják.
- Csomagolás a szállítás napján: kisebb iroda költöztetése esetén a csomagolás, a felpakolás közben is megoldható.
- Csomagolás önállóan: ilyenkor jellemzően az iroda csak csomagolóanyagot kér (előre), a dobozolást maguk végzik el.
- Csomagolóanyagaink/ár:
iratos doboz: 40cm x 50cm x 60cm, 300Ft/db
könyves doboz: 40cm x 40cm x 40cm, 300 Ft/db
zsugorfólia: 50cm x 100m, 4.000 Ft/tekercs
légbuborékos fólia: 50cm x 100m , 8.000 Ft/tekercs
ragasztószalag: széles barna/fehér, 400 Ft/tekercs
Csomagolóanyagaink ára tartalmazza az előre történő kiszállítást is!
5. Irodájukban kell-e bútorszerelést vagy más kiegészítő szerelést végeznünk?
- A Bauer-Teher vállalja, a munkaállomások teljes vagy részleges szét és összeszerelését.
6. Páncélszekrény, fénymásoló, egyéb súlyos tárgy van-e?
7. Ha van irattár, szerelni kell-e a polcrendszert?
- Lehetnek olyan fontos dokumentumok, amelyek megkülönböztetett figyelmet igényelnek a csomagolásnál, pl.: a sorrendiség megőrzése. Vagy ellenkezőleg, feladat lehet a feleslegessé vált anyagok megsemmisítése. Cégünk vállalja raktári, irattári polcrendszerek szerelését.

Miért velünk?
Iroda költöztetés? = Bauer-Teher!
Ár? = Nagyon kedvező!
Teherautó? = Biztosítjuk!
Rakodás? = Hány főt kér?
Dobozok? = Iratos, előre kiszállítva!
Szerelés? = Szét és összeszereljük, minden bútorát!
Csomagolás? = Részleges vagy teljes!
Hétvégén? = igen, felár nélkül!
Tapasztalat? = 25 év!
Garancia? = Munkánkra teljes körűen vállaljuk!

A felsorolt szempontok tisztázása után, cégünk elkészíti korrekt árajánlatát. A Bauer-Teher mindig fix, egyösszegű ajánlatot készít, mert véleményünk szerint a "tól-ig" ajánlat nem megfelelő, mivel az összehasonlítás nehéz.

Az iroda költöztetés során a bútorokat és a csomagokat a legnagyobb odafigyeléssel és garanciával szállítjuk. A számítógépek, PC-k és egyéb perifériák ,valamint IT eszközök csomagolásánál és szállításánál (szakmai rutinunk mellett), a helyi informatikus, rendszergazda elképzelése a döntő. Az irodák berendezésénél, a munkahelyek kialakításánál a Megrendelő kérése alapján járunk el.

Különösen fontos a bútorok, csomagok színnel vagy számmal jelölése, mert a nagy mennyiség miatt könnyen elkeverednek. A költözés után a feleslegessé vált csomagolóanyagot elszállítjuk.

A nagy létszámú irodák költöztetése csomagolással, szereléssel, rövid határidővel igazi erőpróba és büszkeség vállalkozásunk számára.

KÉRJÜK, KÉRJEN RÉSZLETES AJÁNLATOT TŐLÜNK, IDE KATTINTVA

Költözzön gondtalanul

Hamarosan sor kerül irodája költöztetésére, és megbízható segítségre van szüksége? Rengeteg használati tárgy, nyomtatvány és bútor csomagolását igényli, de nem áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű és méretű doboz? A legjobb megoldás, ha teljes körű szolgáltatást vesz igénybe, így nem csak az irodaköltöztetést, hanem a szét- és összeszerelési munkálatokat, valamint a csomagolást is szakemberekre bízhatja.

Ha költözés előtt állunk, több szempontot is mérlegelnünk kell. A zavaró körülmények nagymértékben megnehezíthetik az iroda költöztetést, és a lakások költöztetését is. Minden részlet sokat számíthat, ami könnyebbséget jelent. Csak akkor tudjuk gyorsan és rugalmasan lebonyolítani a teendőket, ha ügyelünk a megfelelő időbeosztásra. Érdemes felkeresnünk egy megbízható költöztető céget, akik felkészültségüknek és tapasztalatuknak köszönhetően gyors tempóban, összehangoltan végzik a munkájukat. Nagyon fontos, hogy értékeink ne sérüljenek a szállítás alatt, ezért nélkülözhetetlen a gondos csomagolás. Nehézséget okozhat, ha nem állnak rendelkezésünkre dobozok és egyéb csomagolóanyagok, de emiatt sem kell aggódnunk, hiszen a profi költöztető szakemberek ebben is a segítségünkre lesznek.

Kedvező áron vállaljuk az irodák és a lakások költöztetését a Bauerteher Költöztetés munkatársaiként. Egyéni igényei szerint biztosítani tudjuk a csomagolóanyagokat, és részlegesen, vagy akár teljes mértékben becsomagoljuk a szállításra váró használati tárgyait. Hasznos tanácsokat adunk annak érdekében, hogy gördülékenyen, precízen, és minél rövidebb idő alatt teljesíthesse az Önre váró feladatokat. Folyamatos megrendeléseinknek köszönhetően kiváló minőségű szolgáltatásainkat elérhető áron kínáljuk. Informálódjon részletesen tevékenységünkről internetes oldalunkon!

Forduljon hozzánk bizalommal, ha komplett lakás, vagy iroda költöztetésére van szüksége! Vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-1-281-1881-es telefonszámunkon, vagy írjon nekünk üzenetet az info@bauerteher.hu e-mail címünkre!

Oldalak

Feliratkozás RSS - Költöztetés blog csatornájára